Most jut eszembe, hogy már egy hónapja itt vagyok!
Egy hónap alatt eljutottam addig, hogy ha hallom beszélgetni a koreaiakat, nem egybefüggő katyvasznak tűnik a nyelvük, sőt, már néhány szót is felismerek! Persze sokszor a szavak jelentése nem jut eszembe, de ezen segít majd, ha végre rábírom magam a szótanulásra. :P
Oly annyira keveset beszélek magyarul, hogy már furcsa, ha több órán át használhatom az anyanyelvemet élő szóban (az írás és a chatelés a barátaimmal, családdal más).
Angolul megértek és megértenek. Nem gondoltam volna, hogy ilyen jól fog menni. :)
Honvágyam egyelőre nincs. Persze, sokszor eszembe jutnak az otthoniak, főleg, mikor olyan helyeken járok, olyanok történnek velem, amiket megosztanék velük is. A képek és a szavak nem elegek, hogy átadjam, olyan jó lenne itt és most közösen átélni az élményeket!
Ami nagyon hiányzik, azok az ételek, az ismerős ízek, fűszerek. Itt szinte minden csípős. Otthon, ha lehet, nem eszek csípőset, itt nem tudom kikerülni, de néha már kicsit besokallok. Úgy ennék egy jó sajtos-tejfölös lángost, sok sajttal, tejföllel és persze fokhagymával! Vagy csirkepaprikást, bár ezt valószínűleg fogok itt is főzni egyszer, mert Hara, a koreai segítőm kíváncsi valami magyar ételre.
A napjaim nagyon be vannak táblázva, a hétvégék pedig még rövidebbnek tűnnek, mint otthon. Állandóan fáradt vagyok, de legalább nincs időm agyalni a hiányzó embereken, dolgokon.
Van egy nagy elmaradásom: a Yonsei Egyetem Könyvtáráról nem írtam, pedig igazán kellene, mert fantasztikus! Hamarosan pótlom. ;)
És végül, de nem utolsó sorban: köszöntöm az újonnan csatlakozó könyvtáros kollégákat az olvasók körében! :)
Pont a születésnapomon kaptam a hírt, hogy bekerült a blogom a KIT hírlevélbe (és megnézve a statisztikát, aznap sokkal többen kattintottak ide, mint más napokon). :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése